Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü

Kutyás sztorim

Az én kutyás, BARF-os történetem.


Már sokan ismertek, de aki esetleg még nem, annak bemutatkozok: Kerekes Eliza vagyok, a BARFood megálmodója. Egész életemben kutyák vettek körül, imádtam őket. Kutyával felnőni csodálatos érzés. Megvédtek, meghallgattak, masszírozhattam őket, mesét olvashattam nekik, sétáltathattam, játszhattam velük, egy szóval minden meg volt bennük, amire gyerekként vágyhattam. Mivel 2 németjuhásszal éltem együtt, ezért nekem mindig a nagyobb testű kutyák álltak közelebb a szívemhez. 
2011-ben megvettem első „saját” kutyámat, egy szuka golden retrievert, Daffnit. Akkor még nem igazán értettem, hogy mit jelent a retriever, mert bár rengeteget olvastam a fajtáról, azzal akkor még nem voltam tisztában, hogy a világ egyik legokosabb kutyája milyen gazdira is hallgat. Hálás vagyok Daffninak azért, hogy megmutatta nekem, hogy az „elviszlek sétálni, játszok veled, etetlek kombináció” mennyire nem elég egy ilyen aktív, intelligens kutyának. Így, kb. 9-10 hónapos kora körül, amikor már mindent szétszedett, kiásott, megrágott, akkor beiratkoztunk egy tanfolyamra. 
Jött a legnagyobb pofon: a kutyámat egyáltalán nem érdekli, hogy létezem, hogy én mit akarok, amikor őfelsége más kutyákkal bandázik. Az együttműködés kis jelét se mutatta, se behívni, se dolgozni nem tudtam vele. Kemény 2 hónap állt előttünk, kötődési tréning, napi kétszeri gyakorlás + összes hétvégén 2-2 órányi tréning, több órás séták behívással, milliónyi kudarc és bőgés, DE megérte, mert a kiskutyám egyszer csak észrevette, hogy létezem!!! A mai napig emlékszem, hogy az volt a legelső foglalkozás, amikor végig tudtam vele dolgozni, gyönyörűen tartotta a szemkontaktust, és teljes testével rám figyelt. Az oktatók is kérdezték, hogy mégis mi történt, hogy előző nap még a szokásos „nemérdekelhogyittvagy” viselkedését hozta, akkor meg, mint a kisangyal, úgy dolgozott?! A választ azóta sem tudom, valószínűleg én tovább kitartottam, mint ő és beadta a derekát, hogy akkor jó, legyél te a főnök. Azóta szinte alig van konfliktus a kapcsolatunkban, néha még betesztel, hogy képes vagyok-e a falkavezérségre, de miután ötösre vizsgázok nála, minden megy tovább.

 

 

Daffnival a táplálkozásban kisebb problémák jelentkeztek, közepes minőségű tápot kapott, figyelve az összetevőkre. Nem ment a hasa, nem volt allergiás tünete, viszont a fogkövesedéssel eszméletlenül küzdöttünk. Még növendék volt, amikor megjelent a fogkő a fogain, a doki el is volt ájulva, hogy ilyet még nem látott, általában 3-4 éves kor körül kezd el megjelenni. Megtanítottam Daffninak, hogy heti 3-4x viselje el, hogy a gazdi fogkefével átsúrolja a fogait. Ideiglenesen jó volt, mert sokkal kevésbé képződött a fogkő, de sajnos akkor is megjelent egy idő után. Ha velős csontot kapott szintén ideig, óráig szépen letisztult a foga, majd ismét megjelent. A fogkőleszedés után kb. fél évig, fogmosással egész jó állapotban maradt a foga, de soha nem volt az igazi. Na és a bűzmirigye. Rendszeresen begyulladt, már azon is elgondolkoztunk a dokival, hogy ki kellene venni, mert ebből sipoly is lehet, ha egyszer nem lesz időben kinyomva.


Aztán 2015 áprilisában megláttam facebookon egy gyepmesterin készült képet egy fiatal kan kuvaszról. Azonnal megakadt rajta a szemem, Daffni2 volt. Sokan próbálták megmenteni, de végül odáig jutott szegényke, hogy el akarták altatni, mert nem volt hely. Még aznap telefonáltam, hogy másnap reggel, ha megy hozzájuk az állatorvos, akkor megyek én is és oltás+chip+szerződés után már viszem is haza a tündérkét. Amikor a gyepire értem az összes kutya ugatott, vagy nézelődött, egyedül a fehér kuvasz ugrált le-föl a kenneljében, mint egy kenguru, és szó szerint mosolygott, amikor meglátott… szerelem volt első látásra. Soha nem volt még kuvaszom, a környezetemben meglepően sokan neveztek szinte őrültnek, hogy befogadtam egy kuvaszt. Ez a mai napig ledöbbent, hogy mennyire nem ismerik ezt a fajtát, pedig nem tudnék még egy ilyen bölcs, gondoskodó, védelmező kutyafajtát mondani, mint a Kuvasz.
A Felhő nevet adtam neki, mert olyan bárány kinézete volt: bárány -> bárányfelhő -> felhő. Azt hittem, hogy milyen kreatív vagyok, aztán az állatorvos első mondatával ezt áthúzta: „hmm…. Felhő, igen, ez nagyon gyakori név a kuvaszoknál” – mondom okéé, akkor mégse annyira egyedi, de most már Felhő marad. 
A hazahozása után 1-2 héttel nem szaladt már el tőlem, ha meglátott. Eszméletlenül bizalmatlan és félős volt. A póráztól ledermedt, a kapu vonalát nem merte átlépni, félt minden nyeles tárgytól: seprű, gereblye, kapa stb., félt az emberektől, szóval volt vele munka. De elnyertem a bizalmát és onnantól kezdve én voltam neki az isten, mindenhova jött utánam, póráz nélkül. Mit neki kiugró macska, biciklis, emberek? Csak jött mögöttem, csendesen. Aztán a kamaszkorban kicsit nehezebb volt már vele, de a kutyasuli itt is segített. Bármilyen falkába bevihetem, soha nem volt verekedése, az elkerülést választotta minden esetben. 

 

 

Felhőnél már komolyabb problémák jöttek ki a tápozás során: ment a hasa, rágta a lábát, fogyott. Rengeteg tápot kipróbáltam, de semmi. Akkora „lepényeket” nyomott, mint egy tehén, szerintem, ami bement, annak kb. 20% hasznosult, a többi kijött belőle, ezért is volt sovány. Ráadásul nála is megjelent a fogkő, szóval jött a fogmosás. Egyik este valahogy rátaláltam a BARF-ra. Előtte még életemben nem hallottam róla, de nem tűnt marhaságnak, hiszen mi lehetne jobb a természetesnél? Elkezdtem utána olvasni, rengeteg külföldi oldalt böngésztem át, még németül is elkezdtem tanulni, hogy a német szakirodalom se legyen akadály. Jött a második akadály: hol szerzem be ezeket a húsokat. Mivel Szegeden nem volt semmilyen BARF bolt, ezért maradt a humán: hentes + hipermarketek. 
Emlékszem a legelső vásárlásra, kb. 10 kilónyi húst, csontos húst, belsőséget vettem, hogy húúú, most aztán 2 hónapra bevásároltam (kb. 2 hétre volt elég). Porciózás után néztem a táljukat, hogy te jó ég, ennyi biztos elég lesz? Ez olyan kevés, de a 2% az bizony „csak” ennyi. Megették, és végre RÁGTAK! A csont ropogásának olyan jó hangja volt, végre nem csak beszippantották és nyelték, hanem tépték, rázták, rágták, nyelték. Kb. 2-3 nap után rácsodálkoztam a kakijukra (mint minden kezdő BARF-os :D), akkora volt, mint egy macskakaki, hihetetlen, tehénsz@rból macskasz@r lett. Na és a foguk! Ki kellett dobjam a fogkefét, ugyanis soha többé nem volt rá szükség, se a fogkő leszedésre. Az ínyük gyönyörű rózsaszín, a foguk pedig csillogó fehér, mint egy colgate reklám. Aztán 2-3 hét után tűnt fel a következő különbség: izmosodtak. Ahogy futottak, kirajzolódtak az izmaik, mint egy lónak. Felhő elkezdett testesedni, de nem hájban, hanem izomzatban, Daffni pedig előtte kicsit zsírosabb volt, ő is áttranszformálta a zsírpárnáit izomzatba. A szőrük sokkal puhább és csillogóbb lett, nem kellett annyiszor fürdetnem őket. Megszűnt a fokövesedés miatti ínygyulladás és az ezzel járó szájszag. Daffninak a bűzmirigye sokkal jobban ürül azóta. Nem tökéletes, de nem kell 2 hetente kinyomni, csak max. 1,5 havonta. 


A harmadik kutyánk, Mankesz már a BARF generációba csöppent bele, így vele a kezdetektől fogva BARF-ozunk. Mankeszka, a fiatal szuka nagyon lesoványodva, kiszáradva, vérszegényen, kullancsokkal, bolhákkal tele érkezett az életünkbe. Egyik délután elkocogott a hátsó kertünk kerítésénél, majd leült és várt. Mintha csak hazajött volna: jól van, most már engedj be, én itt lakok. Legalább 10 percig ült és várt, mire kimentem, hogy te mégis ki vagy? Eszméletlenül vicces kutya, szinte minden nap röhögünk rajta, olyan dolgokat csinál. Hihetetlen, hogy kb. 50-60 kullancs után, hatalmas nyirokcsomókkal sem lett babéziás, vagy lyme kórós, vagy agyhártya gyulladásos, nagyon erős kis immunrendszere van, az tuti. Nála fő cél volt a testsúly növelése, dehidratáltság megszüntetése, és egy vérképzést serkentő kúra beiktatása. A kondija nagyon szépen rendbe jött, energikus, aktív életmódja miatt nagyon figyelünk a súlyára, kíméljük az ízületeit. Sajnos nála kialakult a jól ismert csirke allergia, emiatt a szárnyasok nagy részét kivontuk a napi menüjéből, azóta teljesen tünetmentes.

 

 
A BARF-nak nagyon sok mindent köszönhetek:
- 3 egészséges kutyát: energikusak, kiváló az emésztésük, szép a fogazatuk, allergiamentes az életünk
- a BARFood ötletét: a saját igényemből kiindulva belevágtam életem egyik legnagyobb kalandjába, és ma már tudom, hogy megérte
- német nyelvet, ugyanis csak a német oldalak, cikkek miatt kezdtem el ezt a nyelvet megtanulni

 

 

 

 

Keresés